Itt van az ősz, egyre hidegebbek a napok, lassan beindul a fűtés szezon. Ilyenkor sokan elgondolkodnak, hogy klímával szeretnének fűteni. Mielőtt megvásárolnak egy hűtésre és fűtésre alkalmas készüléket, nagyon sok kérdés felvetődhet. A döntés megkönnyítése érdekében, ma a leggyakrabban felmerülő kérdésekre igyekszünk választ adni.
Hogyan tud fűteni egy klíma?
Voltaképpen megcserélődik a kültéri és a beltéri egység feladata. Míg hűtés beállításban a beltéri egység hűtött és a kültéri egység fűtött (hőt adott le), fűtés esetén éppen az ellenkezőjét csinálják az egységek.
Minden klímával lehetőség van fűteni?
Sajnos nem. Igaz, hogy a hagyományos készülékeken is előfordulhat fűtés funkció, viszont ezek nem alkalmasak arra, hogy a hidegebb, téli időszakban fűtsenek. Az átmeneti, őszi időszakban pedig nem túl gazdaságosak.
Ennek az az oka, ahogy hűvösebb van kint, úgy romlik a hatásfokuk. Körülbelül +5 fokig használhatóak, ez alatt már drasztikusan romlik a teljesítményük.
Ezzel szemben a már fűtésre alkalmas eszközök -15 fok alatt is képesek a lakás fűtését biztosítani gazdaságosan a teljesen fűtési időszak alatt is.
Több helyet foglal egy ilyen berendezés?
Az ilyen hűtő-fűtő klímák úgy vannak kialakítva, hogy nagyobb hatásfokkal működjenek.
Nagyobb hőcserélők, ventilátorok és kompresszor jellemzik őket, ezért mind a kültéri, mind pedig a beltéri egységek valamivel nagyobbak is lehetnek a hagyományos gépekkel szemben.
Gazdaságos klímával fűteni?
Ma már a legtöbb klímának „A” fölötti energiabesorolása van és az A+++ sem ritka. Jelentős költségeket tudunk megtakarítani, ha jó energiabesorolású készüléket választunk. Egyes számítások szerint havonta akár ezer forint alatt is ki lehet hozni a hűtés-fűtést klímával. Fűtési szezonban legalább 15%-kal gazdaságosabb, mint a gázfűtés.
Tudnak nekem segíteni a választásban és felszerelésben?
Kollégáink a legnagyobb szakértelemmel segítenek kiválasztani a kínálatunkban található legmodernebb hűtő-fűtő klíma berendezések közül az Ön céljainak legmegfelelőbbet.
Teljes ügyintézést vállalunk a kiszállítástól, a garanciális márkaszervizelésen át a beüzemelésig.
Legyen szó kis vagy nagy teljesítményű légkondícionálóról, vagy akár mobilberendezéről, márkától függetlenül állunk rendelkezésére!
– Fűtési szezonban legalább 15%-kal gazdaságosabb, mint a gázfűtés
– Nyáron lehűti a lakást, télen felfűti, nincs szükség két készülékre
– WiFin keresztüli vezérlés
– Nincs szükség kémény építésére
– Nem áll fenn szénmonoxid mérgezés veszélye
– Nincs tűz és robbanásveszély
– Tiszta, por és füstmentes
– Tisztítja is a levegőt
– Hosszú élettartam
– Napelemes rendszerhez csatlakoztatható
Vannak hátrányai?
Főleg előnyei vannak egy ilyen készülék beüzemelésének, viszont arra figyeljünk, hogy mindig tartsuk tisztán a klímánkat, hiszen számtalan kórokozó bújhat meg az ideálisan meleg elemek között.
Ha megfelelően karbantartjuk a készüléket, biztosan nem lesz vele gondunk.
Milyen előnyei vannak a klíma-napelem párosnak?
– A ház fűtése így megújuló energia segítségével valósul meg.
– A klíma nem ellenálláson keresztül való felfűtéssel működik, vagyis nem ohm-os fűtés, mint pl. egy villanykazán, ami bár elsőre nem tűnik költségesnek, az üzemeltetése mégis magas.
– Ilyen módon kb 1/3-ad annyi energiát vesz fel, mint más elektromos fűtések.
Reméljük minden felmerülő kérdésre sikerült választ adnunk. Ha van még megválaszolatlan kérdése a témával kapcsolatban, olvassa el a Klíma vásárlás a Tritonnál című írásunkat, vagy keressen fel minket, szakértő munkatársaink készséggel a segítségére lesznek.
Miért jó választás a hűtő-fűtő klíma?
Itt van az ősz, egyre hidegebbek a napok, lassan beindul a fűtés szezon. Ilyenkor sokan elgondolkodnak, hogy klímával szeretnének fűteni. Mielőtt megvásárolnak egy hűtésre és fűtésre alkalmas készüléket, nagyon sok kérdés felvetődhet.
A döntés megkönnyítése érdekében, ma a leggyakrabban felmerülő kérdésekre igyekszünk választ adni.
Hogyan tud fűteni egy klíma?
Voltaképpen megcserélődik a kültéri és a beltéri egység feladata. Míg hűtés beállításban a beltéri egység hűtött és a kültéri egység fűtött (hőt adott le), fűtés esetén éppen az ellenkezőjét csinálják az egységek.
Minden klímával lehetőség van fűteni?
Sajnos nem. Igaz, hogy a hagyományos készülékeken is előfordulhat fűtés funkció, viszont ezek nem alkalmasak arra, hogy a hidegebb, téli időszakban fűtsenek. Az átmeneti, őszi időszakban pedig nem túl gazdaságosak.
Ennek az az oka, ahogy hűvösebb van kint, úgy romlik a hatásfokuk. Körülbelül +5 fokig használhatóak, ez alatt már drasztikusan romlik a teljesítményük.
Ezzel szemben a már fűtésre alkalmas eszközök -15 fok alatt is képesek a lakás fűtését biztosítani gazdaságosan a teljesen fűtési időszak alatt is.
Több helyet foglal egy ilyen berendezés?
Az ilyen hűtő-fűtő klímák úgy vannak kialakítva, hogy nagyobb hatásfokkal működjenek.
Nagyobb hőcserélők, ventilátorok és kompresszor jellemzik őket, ezért mind a kültéri, mind pedig a beltéri egységek valamivel nagyobbak is lehetnek a hagyományos gépekkel szemben.
Gazdaságos klímával fűteni?
Ma már a legtöbb klímának „A” fölötti energiabesorolása van és az A+++ sem ritka. Jelentős költségeket tudunk megtakarítani, ha jó energiabesorolású készüléket választunk. Egyes számítások szerint havonta akár ezer forint alatt is ki lehet hozni a hűtés-fűtést klímával. Fűtési szezonban legalább 15%-kal gazdaságosabb, mint a gázfűtés.
Tudnak nekem segíteni a választásban és felszerelésben?
Kollégáink a legnagyobb szakértelemmel segítenek kiválasztani a kínálatunkban található legmodernebb hűtő-fűtő klíma berendezések közül az Ön céljainak legmegfelelőbbet.
Teljes ügyintézést vállalunk a kiszállítástól, a garanciális márkaszervizelésen át a beüzemelésig.
Legyen szó kis vagy nagy teljesítményű légkondícionálóról, vagy akár mobilberendezéről, márkától függetlenül állunk rendelkezésére!
AUX Delta Series 2 oldalfali klíma szett 2,7 kW
279949 Ft249000 FtAUX Delta Series 2 oldalfali klíma szett 3,5 kW
299900 Ft284900 FtAUX Delta Series 2 oldalfali klíma szett 5,3 kW
435000 Ft415900 FtAUX Delta Series 2 oldalfali klíma szett 7,2 kW
495000 FtAUX Gamma 2 oldalfali klíma szett 7,2 kW
473894 Ft459900 FtAUX Gamma 2 oldalfali klíma szett 2,7 kW
259990 Ft235000 FtMilyen előnyei vannak egy ilyen készüléknek?
Vannak hátrányai?
Főleg előnyei vannak egy ilyen készülék beüzemelésének, viszont arra figyeljünk, hogy mindig tartsuk tisztán a klímánkat, hiszen számtalan kórokozó bújhat meg az ideálisan meleg elemek között.
Ha megfelelően karbantartjuk a készüléket, biztosan nem lesz vele gondunk.
Milyen előnyei vannak a klíma-napelem párosnak?
Reméljük minden felmerülő kérdésre sikerült választ adnunk. Ha van még megválaszolatlan kérdése a témával kapcsolatban, olvassa el a Klíma vásárlás a Tritonnál című írásunkat, vagy keressen fel minket, szakértő munkatársaink készséggel a segítségére lesznek.
Nézze meg klíma kínálatunkat
AUX Delta Series 2 oldalfali klíma szett 2,7 kW
279949 Ft249000 FtAUX Delta Series 2 oldalfali klíma szett 3,5 kW
299900 Ft284900 FtAUX Delta Series 2 oldalfali klíma szett 5,3 kW
435000 Ft415900 FtAUX Delta Series 2 oldalfali klíma szett 7,2 kW
495000 FtAUX Gamma 2 oldalfali klíma szett 7,2 kW
473894 Ft459900 FtAUX Gamma 2 oldalfali klíma szett 2,7 kW
259990 Ft235000 FtAUX Gamma 2 oldalfali klíma szett 5,3 kW
419694 Ft384900 FtAux Gamma 2 oldalfali split klíma csomag 3,5 kW
265000 Ft245000 FtAUX GAMMA ASW-H09A4 OLDALFALI INVERTERES KLÍMA 2.6 KW
217000 Ft199900 Ft