Blog, Fürdőszoba-cikkek

A fürdőszoba felújításának lépései – Szakemberrel

A fürdőszoba felújításának lépései – Szakemberrel 

A fürdőszoba felújítása ijesztő és időigényes feladat lehet a legtöbb lakástulajdonos számára, de nem kell, hogy ez így legyen. Egy kis tervezéssel és egy rövid útmutatóval sok időt, pénzt és nem kevés stresszt spórolhatunk meg. Így sikeresen véghez viheti a fürdőszoba felújítási projektjét, amely egyszerre szép és funkcionális lesz.

1. lépés: A felújítás céljának meghatározása

Mielőtt elkezdené megtervezni a fürdőszoba felújítását, fontos hogy először is meghatározza, hogy tulajdonképpen miért is vág bele ebbe a sokszor igen nagy feladatsorozatba. 

Esztétikai céllal vagy a fürdőszoba használatának megkönnyítése érdekében? Esetleg mindkettő miatt? 

Ha ezt tudatosítja magában, akkor hatékonyabban meg tudja tervezni a folyamatot, hogy annak végeredménye a lehető legjobban megfeleljen az Ön igényeinek. 

A tervezés során vegye még figyelembe a fürdőszoba méretét és alaprajzát. 

Fontos számításba venni még a falazat típusát, illetve az elektromos vezetékek elhelyezkedését. Ha már felújításra kerül sor érdemes átgondolni, hogy elegendő konnektor van-e, illetve jó helyen vannak-e a jelenlegiek. A falban futó vezetékek most szintúgy felújításra kerülhetnek.

Fürdőszoba felújítás lépései

2. lépés: Költségvetés készítése

A költségvetés elkészítése alapvető lépés minden felújítási projekt megkezdése előtt. Bele kell számolnia a szükséges anyagok költségeit, valamint a felújítás elvégzéséhez szükséges szakemberek munkadíját is. Az alapanyagok árai és a munkadíjak folyamatosan változhatnak, ezért érdemes egy költségkeretet meghatározni magunknak, hogy ne essünk túlzásokba. Itt szükséges lehet a kijelölt kereten felül meghatározni és félretenni egy bizonyos összeget, ami a nem várt kiadásokat és az előre nem látható költségeket is fedezheti.

3. lépés: Anyagválasztás

A következő lépés az anyagok kiválasztása. Ehhez gondoljuk át, hogy például modern fürdőszobát szeretnének-e létrehozni világos tónusokkal, vagy hagyományosabb megjelenést szeretnének elérni klasszikus árnyalatokkal. Igazítsuk a kialakult elképzeléshez a fényforrásokat, a csempék és a szaniterek színét, típusát, stílusát és méretét. A legtöbb lakástulajdonos a felújítása során zuhanyozót vagy kádat cserél, ezért lényeges tudni, hogy milyen magas, hosszú és széles a rendelkezésünkre álló terület. Ehhez végezze el a szükséges méréseket, mivel erre szüksége lesz a megbízni kívánt szakembernek is az árajánlat elkészítéséhez.

Fürdőszoba felújítás lépései

4. lépés: Szakemberek kiválasztása

A következő lépés a szakemberek kiválasztása. Egy fürdőszoba felújítása számos szakember közös munkájaként tud a lehető legtökéletesebben megvalósulni. Ügyeljen arra a szerelők kiválasztásánál, hogy azoknak legyenek referenciáik. Ezek lehetnek egy ismerős által ajánlott szakemberek referenciái vagy egy független online felületen lévő ajánlások is. Ajánlások segítségével könnyebben meghozhatja a döntést, elkerülve a megbízhatatlan embereket. Fontos, hogy képekkel rendelkező referenciákat részesítsünk előnyben, mivel az szó szerint is képet ad az adott szakértő munkájának minőségéről.

Fürdőszoba felújítás lépései

5. lépés: Időzítés

Győződjön meg arról, hogy a kiválasztott partnerek rendelkezésre-e állnak, amikor szüksége lesz rájuk. Hiába választja ki a legképzettebb szerelőket, ha azok nem állnak majd a rendelkezésére, amikor szükség lenne rájuk.

Fürdőszoba felújítás lépései

Ekkor határozza meg a felújítás kezdetének időpontját, a munkálatok időtartamát és ezzel együtt annak határidejét. Határidő nélkül szavatolt, hogy nem várt módon elhúzódik majd a felújítás, ami senkinek sem érdeke. Ezekhez fontos szem előtt tartani a következő pontokat:

  • A fürdőszoba felújítás időtartama függ az anyagok beszerezhetőségétől, mivel sokszor az áruházak is több hetes megrendelési idővel teljesítik a beszerzést
  • A szerelői munkák időigényétől (és az esetleges váratlan eseményektől)
  • További megkötések lehetnek például egy társasházban lévő házirend, hogy mikor engedik az építési munkákat vagy a környéken érvényben lévő kapcsolódó jogszabályok
  • Fontos, hogy minden szerelővel egyezzen meg határidőben

Annak érdekében, hogy a felújítás időben befejeződjön fontos még, hogy az összes érdekelt féllel következetesen és folyamatosan kommunikáljon. Ezzel biztosíthatja, hogy a felújítása a meghatározott befejezési határidőre ténylegesen is elkészüljön.

Kívánjuk, hogy lássa, hogy a végeredmény megéri a fáradságot, és olyan fürdőszobája lesz, amelyre igazán büszke lehet. 

Fürdőszoba felújítás lépései

Fürdőszoba felújítás lépései

Fürdőszoba felújítás lépései

Kezdjünk tehát neki, és adjuk meg fürdőszobájának a megérdemelt átalakítást!

Kérdése van?

Áruházunk kizárólag prémium márkájú zuhanykabinokat és alkatrészeket forgalmaz, illetve épít be.

Triton bemutatóterem
Ha további kérdései merülnének fel a zuhanykabinok vásárlását illetően, akkor érdeklődjön az elérhetőségeinket, hogy a kollégáink szakértelmükkel válaszolhassanak a kérdéseire.

A Tritonshop zuhanykabinok fantasztikus választékát kínálja Önnek, és azt szeretnénk, hogy a legjobb ár-érték arányt kapja.

További információkért hívjon minket a +36 30 574 9745 -as telefonszámon, vagy keresse fel bemutatótermünket hétfőtől péntekig 08:00 – 16:00 között, a 4025 Debrecen, Külsővásártér utca, 11. szám alatt.

Ha további inspirációra vágyik, kövesse blogunkat, vagy Facebook és Instagram oldalunkat.

Fürdőszobájának felújításán gondolkodik?

Tekintse meg fürdőszoba kollekciónkat

Továbbá tekintse meg teljes kollekciónkat itt: https://tritonshop.hu/termekkategoria/furdoszoba/

A49CRZuhanytálca szifon, króm Szifon

Utánrendelhető

7 300 Ft
Kosárba teszem
Gyártó

Szín

Acél zuhanyfej d 20 cm

Raktáron

36 600 Ft
Kosárba teszem
Tömeg 1,5500 kg
Anyaga

Rozsdamentesacél

Szín

Méret

Gyártó

Acél zuhanyfej d 30 cm

Raktáron

64 000 Ft
Kosárba teszem
Tömeg 2,6000 kg
Anyaga

Rozsdamentesacél

Szín

Méret

Gyártó

Acél zuhanyfej 20×20 cm

Raktáron

45 900 Ft
Kosárba teszem
Tömeg 2,1000 kg
Anyaga

Rozsdamentesacél

Szín

Méret

Gyártó

Acél zuhanyfej 20×20 cm

Raktáron

24 990 Ft
Kosárba teszem
Tömeg 1,7000 kg
Méret

Gyártó

Acél zuhanyfej 30×30 cm

Raktáron

73 400 Ft
Kosárba teszem
Tömeg 2,9000 kg
Anyaga

Rozsdamentesacél

Szín

Méret

Gyártó

ACRO 80×80 zuhanytálca

Raktáron

108 900 Ft
Kosárba teszem
Tömeg 46,0000 kg
Gyártó

Szín

Kivitel

ACTIS zuhanyajtó clear üveg 100×195

Raktáron

221 900 Ft
Kosárba teszem
Tömeg 48,0000 kg
Méret

Szín

Anyaga

Üveg

Kivitel

Gyártó

ACTIS zuhanyajtó clear üveg 120×195

Raktáron

223 900 Ft
Kosárba teszem
Tömeg 52,0000 kg
Méret

Szín

Anyaga

Üveg

Kivitel

Gyártó

Active falba süllyesztett zuhany csaptelep

Raktáron

29 900 Ft
Kosárba teszem
Tömeg 1,9000 kg
Gyártó

ACTIVE zuhany ülőke fehér

Raktáron

80 900 Ft
Kosárba teszem
Tömeg 4,8000 kg
Gyártó

ADA (balos) 160×100 kád

Raktáron

103 990 Ft
Kosárba teszem
Tömeg 24,0000 kg
Gyártó

Kivitel

ADA (jobbos) 160×100 kád

Raktáron

103 990 Ft
Kosárba teszem
Tömeg 24,0000 kg
Gyártó

Kivitel

ADA 160 előlap – fehér

Raktáron

52 990 Ft
Kosárba teszem
Tömeg 4,5000 kg
Gyártó

ADELE íves zuhanykabin

Raktáron

Ártartomány: 79 990 Ft - 84 990 Ft
Opciók választása Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki
Gyártó

Zuhanykabin méret

,

Akrilkád és zuhanytálca professzionális tisztító

Raktáron

4 200 Ft
Kosárba teszem
Tömeg 0,6000 kg
Gyártó

Alegro Black hidromasszázs zuhanypanel, rozsdamentes acél

Raktáron

Original price was: 44 990 Ft.Current price is: 39 990 Ft.
Kosárba teszem
Tömeg 15 kg
Méretek 148 × 25 × 47 cm

ALEX 70×70 zuhanytálca

Raktáron

61 990 Ft
Kosárba teszem
Tömeg 9,5000 kg
Gyártó

Szín

Kivitel

ALEX 80×80 zuhanytálca

Raktáron

61 990 Ft
Kosárba teszem
Tömeg 11,0000 kg
Gyártó

Szín

Kivitel

Méret